Jenson Button éppen Japánban töltött pihenőjéből érkezett meg a szigetországba, és rögtön a McLaren-Mercedes központjába utazott. Ahogy a Forma-1-es istálló szóvivője megjegyezte, „tett egy kis kitérőt, hogy beköszönjön Wokingba”. A pilóta menedzserével, Richard Goddarddal együtt találkozott és tárgyalt Martin Whitmarsh-sal, az istálló csapatfőnökével.
Button és jelenlegi csapata, a BrawnGP között a múlt héten megakadtak a tárgyalások, és korábban is volt szó a brit átigazolásáról a McLaren csapatába. Mint Goddard elmondta, a világbajnokot nem a több pénz motiválja, jól tudják ezt a munkáltatók is. „Nézzünk szembe a tényekkel: Jenson hűséges a csapatához, ilyen típus. És van egy pont, ami után már nem a pénz számít.”
Az események felgyorsultak, hiszen a múlt héten járt Wokingban a Ferraritól távozó Kimi Räikkönen és menedzsmentje, hasonló célzattal. Heiiki Kovalainen pozíciója nagyon meggyengült a McLarennél, a hírek szerint vagy Button, vagy Räikkönen váltja őt. Kovalainen jövője, tervei még nem ismertek.
Räikkönen kontra Button: a brit pilóta is meglátogatta a McLarent
A McLaren-Mercedes Forma-1-es csapatának szóvivője megerősítette, hogy a 2009-es év világbajnoka, Jenson Button a csapat wokingi bázisán járt és tárgyalásokat folytattak a pilóta jövőjéről.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.