A vb 16., utolsó előtti futamán az ausztrál Mark Webber (Red Bull) győzött, a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) lett a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) pedig a harmadik. A hazai közönség előtt szereplő Rubens Barrichello, Button csapattársa nyolcadikként zárt. A vb-újonc Brawn GP elhódította a konstruktőri címet.
A 29 esztendős Button, aki eddigi pályafutása során hét futamgyőzelmet könyvelhetett el - az elsőt 2006 augusztusában a Hungaroringen -, a 14. helyről rajtolt, és bámulatos előzésekkel, remek boxtaktikával harcolta ki a vb-elsőséget érő ötödik pozíciót. Webber, aki a második helyről startolt, a 26. körben előzte meg a pole pozícióból induló Barrichellót. A brazil versenyző végig az élbolyban száguldott, ám a hajrában defektet kapott, és lecsúszott a nyolcadik helyre.
Nem sokkal a rajt után hatalmas baleset-sorozat következett be: Adrian Sutil, Jarno Trulli, Kimi Räikkönnen, Heikki Kovalainen és Fernando Alonso koccantak, így azonnal beküldték a biztonsági autót. Trulli és Sutil kipattant az autóból és kakaskodni kezdett. Kovalainen és Ra:ikkönen a boxutcába hajtott, hogy kicseréljék a szétrombolt alkatrészeket: a mclarenes autójáról azonban nem tudták időben lekapni a tankoló csonkot, így az magával hurcolta a hurkát, amiből az üzemanyag beborította a ferrarist. Egy pillanatra a láng is fellobbant, ám nagyobb baj nem esett.
A Safety Car az ötödik körben hagyta el a pályát. Button, aki a 14. helyről rajtolt, a tizedik körben remek előzések után - és a kieséseknek köszönhetően - már a hetedik helyen robogott, míg az élen Barrichello, Webber és Kubica volt a sorrend. Barrichello az élről a huszadik körben cserélt kereket, Kubica három körrel később járt a boxutcában, és a brazil elé jött vissza a pályára. Webber a 26. körben tette ugyanezt, és az első helyre tért vissza.
Féltávnál Webber vezetett, mögötte Vettel autózott - de a német akkor még nem járt kerékcserén -, Kubica volt a harmadik és Barrichello a negyedik, míg Button a hetedik helyen haladt. Barrichello 21 körrel a leintés előtt tankolt másodszor, míg Webber két körrel később tette meg ugyanezt. Az ausztrál az első helyre tért vissza.
A második boxlátogatások után Webber volt az élen, mögötte Kubica és Barrichello, Button pedig a hatodikként körözött, ez pedig azt jelentette, hogy a brit világbajnok lesz a futam végén, ha így marad a sorrend. A hajrában aztán Barrichello egyik kereke kipukkadt, a brazil kénytelen volt a boxutcába hajtani, ezzel minden esélyét elvesztette, hogy megszorítsa csapattársát a vb-címért folytatott harcban.
Button a Forma-1 új világbajnoka
Jenson Button, a Brawn GP brit pilótája nyerte az idei Forma-1-es világbajnokságot, miután a vasárnapi Brazil Nagydíjon az ötödik helyen végzett, és ezzel egy versennyel a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.