Ezt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentették be szerdán, Budapesten. A holland tréner 2008. május 1-jétől tölti be a posztot. A megállapodás értelmében az új szerződés az Európa bajnoki selejtezők végéig szól, amennyiben azonban a magyar csapat részvételi jogot szerez a 2012-es kontinensbajnokságra, a kapitány kontraktusát 2012. június 30-ig meghosszabbítják.
"Szeretném megköszönni a szövetség elnökségi tagjainak, hogy ebben a kérdésben egyetértettünk, és úgy döntöttünk, hogy további két évre bizalmat szavazunk a kapitánynak - mondta Kisteleki István, az MLSZ elnöke. - Azt reméljük, hogy a szerződés meghosszabbítása és az ezzel járó stabilitás pozitív hatással lesz a magyar futballra."
Erwin Koeman mindehhez hozzátette: nemcsak az elért eredmények, hanem a labdarúgó-szövetséggel kialakított megfelelő szakmai kapcsolat miatt is döntött úgy, hogy a továbbiakban is irányítja a magyar válogatottat. "Úgy gondolom, hogy az első perctől kezdve hibátlan az együttműködésünk Kisteleki úrral és az MLSZ-szel, legfőképpen azért, mert mindketten előrelátóan, a jövőbeni célok elérése érdekében dolgozunk" - mondta az 1988-ban játékosként Európa-bajnok holland szakember.
Koeman irányításával mostanáig 12 meccsen 6 alkalommal győzött, továbbá háromszor ért el döntetlent és háromszor kapott ki a nemzeti együttes. A vb-selejtezőkön négy siker mellett egy-egy döntetlen, illetve vereség a mérleg.
Koeman hosszabbított: 2011-ig marad a magyar válogatott élén
Két évvel, 2011. októberéig meghosszabbította az eredetileg a világbajnoki selejtezősorozat végéig szóló szerződését Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.