„Szerintem nagyon jó volt – lelkendezett Loeb. – Nem sokkal diktált kisebb iramot Juho Hanninennél, aki a kategória legjobb versenyzője. Mindezt első Finn-raliján tette, úgyhogy elégedett lehet. Ha ezt a versenyzést választod, akkor nem árt, ha jó jegyzeteid vannak hozzá. Márpedig ő végig az úton maradt, egészen tegnapig, amikor is történt ugyan egy kicsúszás, de ez bárkivel megeshet. Őszintén meg voltam lepve, mert tényleg nagyon gyorsan vezetett.”
Kimi Räikkönen jövőjéről már számos pletyka szárnyra kelt. A finn média például tudni véli, hogy a 2007-ben világbajnok pilóta 2009 végén távozik a Forma-1-ből, és végleg a rali felé fordul. Ugyanakkor több helyen megjelent az a hír is, miszerint folytatja karrierjét még egy évig a Ferrari volánja mögött.
A világbajnokot meggyőzte Räikkönen ralitudása
Az ötszörös – egyben jelenlegi – rali-világbajnok francia Sébastien Loeb-öt nagyon meggyőzte Kimi Räkkönen Finn-ralin nyújtott teljesítménye annak ellenére, hogy a Forma-1-es pilóta a szombati versenynapon egy árokban kötött ki.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.