Az erősebben kezdő Verrasztó a végére kissé elfáradt ugyan, de így is ötödikként ért célba Mutina matinés magyar csúcsánál, az 1:56.84-nél jobb idővel, jelesül 1:56.51 perc alatt, csakhogy a hajrát jobban bíró honfitárs még gyorsabbnak bizonyult és újabb országos rekorddal, 1:56.47 alatt, a közös elődöntőben negyedikként tudta le a távot.
Mivel pedig az utánuk következő másik futamban csak ketten tudtak jobbat úszni náluk, az összesítésben a hatodik, illetve a hetedik idő birtokosaként várhatják a szerdai finálét.
"Az elején tényleg húzott magával Pellegrini, de igazság szerint később már a lábát sem láttam" - mondta a kétszeres csúcsjavító Mutina az újságírók és a versenyzők találkozására kijelölt közös övezetben a sikeres próbatételt követően. - Azért is hajtottam, különösen a hajrában, ahogy csak belefért, mert a tavalyi pekingi olimpián 11 századdal maradtam le a döntőről. Nem akartam, hogy ilyesmi még egyszer megtörténjék velem."
Verrasztó Evelyn szemmel láthatóan alaposan kimerült a nap végére. "Rettentően fáradt vagyok. Annak persze nagyon örülök, hogy döntős vagyok, de most mielőbb ágyba akarok bújni és aludni, még szerencse, hogy szerda délelőtt nem kell úsznom, így pihenhetek az esti döntőre."
Kedden délután a női 200 m gyors mellett a férfiak hasonló versenyében a német Paul Biedermann alaposan legyőzte Michael Phelpst, aki 1.22 másodperccel kapott ki, ráadásul búcsúzni kellett világrekordjától is. Női 100 háton a brit Gemma Spofforth diadalmaskodott új rekorddal, míg az elődöntők során ketten úsztak új világcsúcsot: Pellegrini, valamint férfi 50 mellen a dél-afrikai Cameron van der Burgh.
Mutina és Verrasztó is döntős, négy világcsúcs délután
A világcsúcsot (1:53.67 p) repesztett olasz Federica Pellegrini kiváló "nyúlnak" bizonyult: húzta maga után Mutina Ágnest és Verrasztó Evelynt is a keddi elődöntőben, végül aztán mindkét magyar lány bejutott a római vizes világbajnokságon a 200 méter női gyors szerda esti döntőjébe. A kedd délutáni programban Pellegrini mellett hárman úsztak világrekordot, és kikapott a pekingi olimpia hőse, az amerikai Michael Phelps férfi 200 m gyorson.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.