Mark Webber 2002 óta tagja a Száguldó Cirkusznak, 2007 óta pedig a Red Bull Racing pilótájaként keresi a kenyerét. A pilóta eddig hét alkalommal állhatott dobogóra, a Német Nagydíjon pedig karrierje során először, a legmagasabb fokára állhatott. 2010-ben is az istálló versenyzője marad
„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy újra meg tudtunk egyezni a csapattal – mondta Webber. – Amióta, ide jöttem, mindig jól tudtam együtt dolgozni velük, még a szűkebb esztendőkben is. Úgy gondolom, ez csak egyre jobb és gyümölcsözőbb lesz a jövőben. Nagyon izgatottak vagyunk az idei világbajnokság miatt, de arra is figyelnem kell majd, hogy segítsem az autó fejlesztését 2010-re.”
Webber aláírt: még egy évre a Red Bullnál marad
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája csütörtök délután, a Magyar Nagydíj előtt aláírta szerződését a következő évre a Red Bull Racing csapatával, egyben jelenlegi munkaadójával.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.