Bronzérmesünk szerint sokat számított, hogy a csapat napokkal hamarabb ki tudott jönni a helyszínre. "Elégedett vagyok, bár titkon azért az aranyban is reménykedtem. Még jobb eredményt érhettem volna el, ha a végső győztes melletti pályára kerülök, ezt a délelőtti selejtezők során rontottam el. Maga a döntő élvezetes volt, az utolsó 100-nál kis fáradtságot éreztem, egyébként könnyed volt. Az első és a második 200-on is ugyanúgy 1:30-at úsztam, ezt a technikát még néhai edzőmtől, Gyémánt Imre bácsitól tanultam. Örülök, hogy az egész csapat ilyen jól teljesített, rengeteget számított, hogy az NSSZ szervező munkájának köszönhetően hamarabb ki tudtunk jönni. És nincs vége az operának, amíg a kövér nő énekel, úgyhogy a holnapi 200-ra is nagyon készülök" - tette hozzá a Világjátékok-bronzérmes, aki szövetsége elnökétől, Dr. Nyíri Ivántól vehette át a medált a dobogón.
Női 200 méteres uszonyos úszásban Károlyi Csilla 1 perc 34.33 másodperces országos rekorddal hatodik lett, Székely Lilla 50 méteres búvárúszásban a 8. helyet szerezte meg. Székely az 50 selejtezőben is országos csúcsot javított (16.92 mp.), akárcsak a 4X100-as váltó első tagjaként 100 m-en 40.97 mp-es idejével. Debreczeni Hajnalkával, Wirtz Melindával és Károlyi Csillával kiegészülve váltóban ötödik lett, szintén új országos csúccsal (2:47.61 mp). Ezt a számot is a kínaiak nyerték világrekorddal, az ázsiai ország úszói összesen három aranyérmet gyűjtöttek be az első napon. A magyar csapat eddig 1 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot gyűjtött be a Világjátékokon.
Magyar bronzérem a Világjátékokon
Megvan a magyar csapat hatodik érme a Világjátékokon. Kaohsiungban a játékok hetedik versenynapján az uszonyosúszókra figyeltek a magyarok, ahol a 400-as délutáni döntőben Kanyó Dénes országos csúccsal (3:01.76 p.) bronzérmes lett. Az aranyérmet az olasz Stefano Figni szerezte meg világcsúccsal (2:58.64 p.).
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.