A 69 éves brit vezető a FIA-tagszövetségekhez írt szerdai levelében hangsúlyozta, hogy nem vesz részt az október 23-i elnökválasztáson, és a francia szakembert tartja alkalmasnak a folytatásra. A 63 esztendős Todt ralis navigátorként kezdte, majd 1993-tól 2007-ig a maranellói istállót irányította - ez idő alatt Michael Schumacher öt világbajnoki címet nyert a Scuderiának - majd tavaly hagyta ott végleg a Ferrarit.
Múlt pénteken Ari Vatanen, korábbi rali-világbajnok, a Párizs-Dakar háromszoros győztese jelezte, hogy harcba száll a FIA elnöki posztjáért. Az 57 éves finn az utóbbi tíz évben politikusként az Európai Parlament tagja volt. Mosley a Forma-1-es csapatokkal júniusban kötött - a jövő évi szabályokra vonatkozó - megállapodás részeként azt mondta, nem jelölteti magát újra. Ezután levélben felszólította Luca di Montezemolót, a Ferrari és az istállókat tömörítő FOTA elnökét, hogy kérjen bocsánatot a médiában megjelent, őt sértegető kijelentéseiért. Ez nem történt meg, Mosley erre válaszul jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy mégis jelölteti magát az októberi választáson.
Mosley nem lesz többet FIA-elnök, a Ferrari sikerkovácsa követheti
Nem pályázza meg újra a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöki posztját Max Mosley, aki utódjául a korábbi Ferrari-csapatfőnök Jean Todtot javasolja.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.