Tölgyesiné Szamosi Andrea a válság miatti gazdasági helyzettel indokolta a döntést, amelyről levélben tájékoztatták a csapatot. A cég hétmillió forinttal támogatta az együttest. A válság hatására legnagyobb felvevőpiacuk, Németország gazdasága is visszaesett, emiatt a gyár a termelés visszafogására, a költségek csökkentésére kényszerült - mondta.
A nógrádi megyeszékhely kosárlabdacsapata, a Wamsler SE-Salgótarján hatvan év után kerülhet vissza az élvonalba az NB I/B ezüstérmeseként, miután a bajnok SMAFC-NYME nem vállalta az indulást. A Wamsler tavaly szeptembertől szponzorálta az egyesületet, a szerződés július elsejével szűnt meg. A cég most egyszeri, egymillió forint összegű támogatást ajánlott fel, valamint egy hosszú hétvégét a csapat tagjai és edzői számára egy ausztriai szállodában.
Dániel Tamás, a csapatot működtető Beszterce KK vezetője az MTI-nek elmondta: új helyzetet teremt a gyár döntése, de nem fenyegeti veszély az indulást. Csütörtökön egyeztetett Salgótarján polgármesterével, a megbeszélésen a csapat részéről új ajánlat és új kérés hangzott el - mondta Dániel. Hozzátette: egy dologban megegyeztek, mindenképpen játszik a csapat az A osztályban. A Beszterce KK több tárgyalást folytat, potenciális főszponzorokkal egyeztet.
Salgótarján önkormányzata kedden döntött a kosarasok támogatásáról. Eszerint a város a különböző juttatásokkal együtt, mint az ingyenes teremhasználat vagy bérlakások biztosítása, 39 millió forinttal járul hozzá az első osztályú szereplés költségeihez. Ugyanakkor a 18 millió forintos készpénztámogatás - amit teljes egészében csak akkor kap meg az egyesület, ha bekerül a rájátszásba - több millió forinttal elmarad a klub által kért összegtől. A kosarasok a 120 milliós tervezett költségvetés összeállításánál 25 százalék körüli önkormányzati szerepvállalásra számítottak, a 18 millió forint viszont csak a költségek 15 százalékát jelenti.
Kiszáll a szponzor a salgótarjáni kosárlabdából
A Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt. nem tudja tovább támogatni az élvonalba készülő salgótarjáni kosárlabdacsapatot - mondta pénteken a salgótarjáni gyár vezérigazgató-helyettese.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.