A hírek arról szóltak mostanában, hogy mivel a Renault spanyol pilótájának december 31-én lejár a szerződése a francia csapatnál, a Ferrari lecsapott rá és öt éves szerződést írtak alá vele. Bár az értesülés mellett meggyőzően és határozottan foglalt állást a spanyol Diario AS című spanyol lap, már tegnap érzékelhetően hiba csúszott a számításokba. Felipe Massát és Kimi Räikkönent, az olasz istálló két versenyzőjét ugyanis élő szerződés köti a maranellóiakhoz.
Leginkább a 2007-ben Forma-1-es világbajnok finn pilóta helyét kérdőjelezték meg a csapatnál, hiszen amellett, hogy a tavalyi éve gyengén sikerült és idén sem hozza az eredményeket, egyre többet kacérkodik a ralival. Idén már be is nevezett a Finn Ralira, a világbajnokság kilencedik futamára. Mindenestre az ő és Massa kontraktusa egyaránt 2010-ig szól. Szerdán azonban a Ferrari nyilvánosan is cáfolta az Alonso átigazolásáról szóló híreket
„Nem is vesztegetjük az időnket azzal, hogy hosszabban kommentáljuk ezeket a spekulációkat – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak Luca Colajanni, a Ferrari szóvivője. – Mindenkit emlékeztetnék, hogy Massának és Räikkönennek 2010-ig szóló szerződése van a csapattal.” A Ferrari egyébként 2006-ban próbálta megszerezni először a kétszeres világbajnok pilótát, most pedig egy spanyol szponzor lehetséges érkezése erősítette fel ezeket a pletykákat.
A Ferrari cáfol: „nem kell Alonso!”
A Ferrari csapata élesen reagált arra a kedden felröppent hírre, miszerint tárgyalásban állnak a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval. Sőt, a spanyol lapok már tudni vélik: öt éves szerződést kötött a két fél.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.