A spanyol Cadena SER rádióállomás úgy tudja, hogy a fővárosi elitklub 65 millió eurórért szerződtette le a 27 éves brazil játékost. A kiszivárgott hírek szerint a válogatott futballistát öt évre igazolta le a Real Madrid és kilencmillió euró lesz az évi fizetése. Kakát a jövő héten mutatják be Madridban.
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke, valamint az aranylabdás irányító édesapja, egyben ügynöke, Bosco Leite kedden délután három órakor egy magángéppel érkeztek a spanyol fővárosba, majd a Santiago Bernabeu Stadionba hajtottak, ahol Florentio Perezzel, a Real régi-új elnökével tárgyaltak.
A játékmester korábban több alkalommal is hűségesküt tett csapatának: "A Milannak és nekem azonosak a céljaink. Csak akkor megyek el, ha eladnak" - mondta január elején.
Kaká a Real Madridba igazol?
Spanyol sajtóértesülés szerint a Real Madrid 65 millió eurórért leigazolta Kakát, az AC Milan aranylabdás labdarúgóját.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.