Berzi Sándor, a székesfehérváriak ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a televíziós felvételek megtekintése és elemzése után szánták rá magukat a lépésre. A klubvezető elítélte a Soproni Liga utolsó fordulóban játszott, 2-1-es fehérvári sikerrel zárult találkozó után történteket. A klub felháborodva tiltakozott azok ellen az atrocitások ellen, amelyek a Szusza Ferenc Stadionban a vendégjátékosokat és szurkolóikat érték. Berzi hangsúlyozta: az Újpesten dolgozó biztonsági szolgálat felkészületlen és alkalmatlan volt a mérkőzés biztosítására.
A lefújás után az újpesti Mario Bozic és a fehérvári Goran Vujovic szóváltásba keveredett, mire több játékos köréjük gyűlt. A fehérvár FC védője, Marko Andic elmondása szerint a tumultusból szerette volna kihozni Vujovicot, amikor egy sárga mellényben szolgálatot teljesítő rendező felpofozta, és ellökte őt.
A pályára özönlő hazai szurkolókat a rohamrendőrök terelték vissza a lelátóra, míg a székesfehérvári drukkereket az Újpest FC megbízásából szolgálatot teljesítő biztonsági szolgálat viperákat és láncokat is használó emberei "verték ki" saját szektorukból. Ezzel kapcsolatban Berzi Sándor elmondta, hogy a szurkolókkal történt egyeztetést követően úgy döntöttek, nem tesznek feljelentést. Az FC Fehérvár ugyanakkor levélben kérte a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy az Újpesten működő biztonsági szolgálathoz hasonló társaságok ne vállalhassanak munkát a magyar stadionokban.
Az MLSZ fegyelmi határozataival a fehérváriak nem kívánnak foglalkozni, mint az ügyvezető mondta: "az legyen az MLSZ gondja." Az Újpest még szombaton jelezte: vizsgálatot kezdeményez az ügyben, amelybe bevonják az általuk megbízott biztonsági szolgálatot, illetve együttműködést kérnek a rendőrségtől és a Fehérvártól is.
Magyar foci: újpesti botrány után fehérvári feljelentés
Várhatóan még kedden feljelentést tesz az FC Fehérvár klub ismeretlen személy ellen, miután az Újpest elleni, múlt pénteki bajnoki mérkőzést követően az egyik rendező bántalmazta a vendégek labdarúgóját, Marka Andicot.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.