Egészen biztosra vehető, hogy az AC Milannal 24 év alatt többek között öt Bajnokok Ligáját, illetve BEK-et nyert 40 éves Maldini számára valóban ez lesz az utolsó mérkőzés, amely már csak azért is fontos a számára, mert múlt vasárnap nem volt örömteli a hazai búcsú AS Roma ellen.
A piros-feketék szurkolóinak egy kisebb csoportja ugyanis egy "Köszönjük Kapitány! A pályán Te voltál az örök bajnok, de megtagadtad a tiszteletet azoktól, akik gazdaggá tettek" - feliratú transzparenst függesztettek ki - az egyébként vesztes - meccs lefújása után. A 125-szörös válogatott hátvédnek nagyon rosszul esett az üzenet, s noha a 70 ezer néző közül csupán néhány száz drukker tüntetett ellene, nehezen emészti meg a történteket, s az különösen bántja, hogy a klub vezetőségéből senki sem kelt a védelmére.
"Megsebeztek vasárnap, s az együttes vezetőinek hallgatása különösen elszomorít" - panaszkodott a 902. Milan-mérkőzésére készülő legendás futballista, aki a BL-sikerek mellett hét bajnoki, illetve egy Olasz Kupa-győzelmet ért el klubjával. A válogatottsági csúcstartó, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Maldini egyáltalán nem jókedvűen várja tehát a zárófordulót.
A Juventus cseh aranylabdása szintén már tavaly nyáron bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja, s elhatározását mostanáig hivatalosan még nem változtatta meg. Azért a "még", mert ugyan ennél tökéletesebb párosítást utolsóra el sem képzelhetne magának a 36 éves középpályás - hiszen a Juve azzal a Lazióval találkozik, melynél öt szezont töltött el, mielőtt 2001-ben Torinóba igazolt volna -, a helyi sajtó egyre biztosabban állítja, hogy még egy évet elvállal az ősszel biztosan a BL-főtáblán érdekelt Zebráknál. Ezt arra alapozza, hogy a tavasszal csapata egyik legjobbja volt.
Nedved a torinóiakkal négyszer nyert bajnokságot, melyből kettőt a 2006-ban kirobbant bundabotrány miatt később elvettek a csapattól. A Juventusszal legnagyobb nemzetközi sikere a Bajnokok Ligája-döntő volt 2003-ban, a Lazióval ugyanakkor megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, melynek utolsó gólját ő szerezte az 1999-es fináléban.
A bajnok Internazionale aranylabdása, Luis Figo is elköszönni készül, igaz, ő még a jövőben is játszani szeretne, ám már nem Olaszországban. A 36 éves portugál az Atalanta elleni találkozón búcsúzhat el a drukkerektől.
Búcsúzik három futballegenda: Maldini, Nedved és Figo
Noha sok kérdés már nem maradt az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi utolsó fordulójára, mégis emlékezetes lesz a játéknap, jelen állás szerint ugyanis Paolo Maldinit és Pavel Nedvedet is ezúttal láthatják utoljára tétmeccsen a szurkolók.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.