A magyar istálló a korábban 125 kcm-ben világbajnok versenyző azon nyilatkozatait kifogásolja, melyekben a szükséges anyagi és technikai háttér biztosításának hiányát panaszolta fel. A cég a sajtónak körebeküldött levelében elsőként azt említi, hogy szerinte Talmácsi első három futamon elért kiváló eredményei (10., 4., 7. hely) nem születhettek volna meg a megfelelő körülmények nélkül. Másodikként a közlemény a csapatfőnöknek, Jorge Martinez Asparnak a magyar motoros iránti bizalmát emeli ki: "2007-ben a magyar pilóta mellett döntött, és az előző világbajnokság szerényebb eredményei ellenére idén a rendelkezésére bocsátotta a világbajnokság egyik legtapasztaltabb csapata, az Aspar Team segítségét, hogy akár világbajnokká válhasson az új, nagyobb kategóriában is."
Utolsóként a közlemény kiemeli, hogy Jorge Martinez elismert támogatók bevonásával - Grupo Milton, Logostic Land, Sedesa - kifejezetten Talmácsira szabott csapatot hozott létre a 2009-es évre. "Az az igazság, hogy semmiképpen sem számítottam ilyen reakcióra. Ebben az évben hoztuk létre az új csapatot, kizárólag Gábor miatt - olvasható Martinez nyilatkozata a közleményben. - Nehéz volt a projektet kivitelezni, előrevinni, de egy pillanatra sem hagytuk abba a harcot, hogy a legjobb technikát és leghathatósabb támogatást nyújtsuk. Óriási csalódást érzek, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, és remélem, amikor mindezen túl leszünk, Gábor rájön, hogy milyen sokat tettünk érte. Természetesen a legkevésbé sem értek egyet a nyilatkozataival, és ha nem sikerül megfelelő módon megegyeznünk, meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket, hogy megvédjem az érdekeinket."
A 250 kcm-esek között szereplő Talmácsi és menedzsmentje csütörtökön jelentette be, hogy a versenyző szerződést bontott csapatával és nem indul a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Francia Nagydíján. Indokként a második motor hiányát és a médiaképviseleti jogok egyoldalú megváltoztatását emelték ki, ezekre a kifogásokra a csapat közleménye nem tér ki.
Folytatódik a nyilatkozatháború Talmácsi körül
A Balatonring Team visszautasította és minden alapot nélkülözőnek nevezte a vele csütörtökön szerződést bontó Talmácsi Gábor és menedzsmentje vádjait, amelyek szerint nem biztosított megfelelő hátteret a magyar motoros szerepléséhez.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.