A lap kiemeli, hogy több büntető gyanús esetből egyet sem adott meg a norvég játékvezető a Chelsea-nek, főleg Gerard Pique "egyértelmű" kezezését emlegeti fel. Az újság ugyanakkor megjegyzi, hogy a Kékek játékosai helytelenül viselkedtek a találkozó végén, s ez nyilvánvalóan jogos eltiltást von majd maga után.
"A tökéletes Iniesta csapása fájdalmasabb volt, mint az UEFA büntetése lesz" - írja a The Guardian, amely szintén természetszerűnek nevezi, hogy a túl hevesen reklamáló londoni játékosokat el fogja tiltani az európai szövetség (UEFA).
"Határtalan harag volt a Chelsea válasza a vereségre - Drogba előadásában" - olvasható még a cikkben, amely egyúttal leszögezi, az elefántcsontparti támadó joggal vívta ki a kontinens megvetését, továbbá az UEFA várható eltiltását.
A Daily Telegraph értesülései szerint a bírót titokban kellett kimenekítenie a brit rendőrségnek az országból, miután a találkozót követően halálos fenyegetéseket kapott.
A bíró és Drogba is hibás az angol média szerint
"Kicsalva" - adta közre címlapján a Daily Mail, miután a Chelsea szerdán elbúcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. A Barcelona a rendes játékidő hosszabbításában Andres Iniesta találatával egyenlített Londonban, s így idegenben lőtt góllal jutott a fináléba.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.