"Rio Ferdinand visszatérése alapvetően stabilitást adott a csapatnak, rendkívül fontos láncszeme az együttesnek" - mondta Ferguson, aki 150. BL-mérkőzésén ült a manchesteriek kispadján. "Ronaldo gólja fantasztikus volt, szerettünk volna nagy tempóban kezdeni, ez a gól pedig hatalmas lökést adott. Nagyszerű volt látni Wayne Rooneyt is, aki hihetetlen energiával dolgozott, és mindent megtett a csapat sikeréért".
"Megpróbáltunk váltani, letámadni őket és reméltük, hogy hibáznak majd, de nem tették meg" - mondta José Gomes, aki az eltiltott Jesualdo Ferreira vezetőedzőt helyettesítette a kispadon. A találkozó alaphangját az aranylabdás Cristiano Ronaldo - akit sportingos múltja miatt a hazai közönség minden egyes labdaérintésénél kifütyült - már a hatodik percben megadta egy elképesztően nagy góllal.
"Fantasztikus gól volt, alig várom már, hogy visszanézhessem DVD-n. Amikor megkaptam a labdát Andersontól, egyből arra gondoltam, kapura fordulok és lövök" - emlékezett vissza találatára a 24 éves futballista. "Ez a győzelem önbizalmat adhat nekünk, hiszen az ezt megelőző mérkőzésen nem futballoztunk igazán jól".
A Manchester sikerével megtört egy "átkot" is, hiszen első angol csapatként tudott nyerni a Sárkány Stadionban. A Vörös Ördögök az elődöntőben a Villarrealt búcsúztató Arsenallal találkoznak: "Őrületes elődöntő lesz, két nagyszerű csapat küzd majd egymással" - mondta Ferguson.
Ferguson: "őrületes elődöntő lesz!"
Elégedetten nyilatkozott a Porto elleni Bajnokok Ligája-győzelmet követően Sir Alex Ferguson, a címvédő Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki szerint főként a remek védekezés volt az elődöntőbe jutás kulcsa.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.