Az elismert szakember 1967-ben és 1968-ban állt a nemzeti csapat élén, éppen akkor, amikor a Balczó András, Török Ferenc, Móna István trió a mexikóvárosi olimpián aranyérmet nyert. Előtte és utána, 1964-től 1979-ig a Honvéd vezetőedzőjeként tevékenykedett, majd Franciaországba került, ahol az ottani válogatott edzője, később pedig technikai igazgatója volt.
Tanítványai közé tartozott Török Ferenc, Móna István, Török Ottó, Bakó Pál, Kancsal Tamás, valamint a sportág nemzetközi szövetségének jelenlegi főtitkára, Joel Bouzou. László István 79 éves volt. A végső búcsúra végakarata szerint szűk családi körben kerül sor.
Elhunyt az egykori öttusa szövetségi kapitány
Hosszan tartó betegségben elhunyt László István, az öttusaválogatott korábbi szövetségi kapitánya.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.