A vállalat január végén bejelentette, hogy a gazdasági válság hatására egymilliárd eurós veszteséggel zárta a tavalyi esztendőt, ezért 40 százalékkal csökkenti Forma-1-es befektetéseinek összegét 2009-re, valamint felülvizsgálja a további szerepvállalását. Ezek után jelentette be az ING hétfőn, hogy elhagyja a száguldó cirkuszt. Az ING a Magyar mellett az évadnyitó Ausztrál, továbbá a Belga és a Török Nagydíj főszponzora is.
"Megértjük az ING döntését, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben megszorításokra van szükség, így a mi sportágunkban is. A Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezettel (FOTA) már korábban arra a megállapodásra jutottunk, hogy tovább kell csökkenteni a költségeket" - nyilatkozta Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke. Frank Tamás, a Hungaroring Zrt. alelnöke még január végén úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Forma-1 jogtulajdonosának van szerződése az ING-vel, így a céggel kapcsolatos költségcsökkentések nem érintik a Magyar Nagydíjat.
Mélyül a válság: az ING is kiszáll a Forma-1-ből
Az idei költségcsökkentés után az év végén kiszáll a Forma-1-es világbajnokságból a holland illetőségű ING cég, amely a Renault istálló fő-, illetve többek között a Magyar Nagydíj névadó szponzora.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.