Mindezt a francia gyár jelentette be szerdai közleményében. "A Renault folytatja F1-es szerepvállalását, és üdvözli a Genii Capitallal való stratégiai együttműködésben rejlő lehetőségeket - áll az anyagban. - A luxembourgi központú vállalat kifejezetten a technológiai újítások, a márkaépítés és a motorsport területein tud érvényesülni. A részesedés tervezett eladását követően a Genii és a Renault közösen irányítja majd az F1-es istállót. A szándéknyilatkozatot a két cég 2010 elején írja alá."
Bernard Rey, a csapat elnöke mindehhez hozzátette, hogy a szerdai bejelentés megerősíti a Renault elkötelezettségét és bizalmát a sportág irányítói felé. Ezzel egy időben az is kiderült, hogy a Red Bull istálló jövőre is a francia gyár motorjait használja majd.
A Renault a 2009-es szezonban leginkább csalási botrányával hívta fel magára a figyelmet. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa ugyanis szeptemberben két év felfüggesztett eltiltással büntette a csapatot, mert a tavalyi szingapúri versenyen Nelson Piquet Jr. - elöljárói utasítására - szándékosan okozott balesetet, elősegítve ezzel társa, Fernando Alonso győzelmét. Az eset nyomán Flavio Briatore csapatfőnököt örökre eltiltották a Forma-1-től, míg a főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták a FIA-rendezvényekből. A botrányt követően számos szponzor azonnali hatállyal szerződést bontott a Renault-val. Az istálló a 2010-es szezonra már leszerződtette a lengyel Robert Kubicát, a másik versenyző kiléte azonban még nem ismert.
A Renault mégis marad a Forma-1-ben
A Renault istálló jövőre is versenyez a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban, de a csapatban többségi tulajdonrészt vásárol egy luxembourgi befektetőcsoport, amely a későbbiekben részt vesz az irányításban is.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.