A 200 méteren olimpiai második, a nyári, római nagymedencés világbajnokságon pedig aranyérmes magyar versenyző a délelőtti selejtezőben elért 56.89 másodpercéből a csütörtök esti elődöntőben pontosan egy tizedet faragott le: a célba érkezésekor 56.79-nél állt meg az óra.
"Nagyon jó erőben érzem magam, örülök, hogy sikerült jobbat úsznom, mint délelőtt - nyilatkozott Gyurta. - Azt gondolom, még mindig maradt bennem, és a száz továbbra is csak felvezetése a kétszáznak."
Váratlan, és magyar szempontból kellemetlen meglepetést keltve Cseh László csak a hetedik lett a 200 m-es vegyesúszás csütörtöki döntőjében az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon. A szám Európa-rekordere (1:52.85 p) pillangón harmadik volt, háton az élre állt, mellen azonban fokozatosan visszaesett, gyorson pedig még inkább hátrébb sodródva végül hat vetélytársat is maga elé engedve, esetében igen gyengének mondható, 1:54.31 perc alatt teljesítette a távot. Amióta a felnőttek között szerepel, ennyire hátul egyetlen világversenyen sem zárt vegyesúszó-számban, ráadásul már nem övé az Európa-csúcs, melyet a győztes osztrák Markus Rogan 1:51.72-re módosított.
"Fogalmam sincs, mi történt... - lihegte nem sokkal később. - Féltávnál láttam, hogy elöl vagyok, gondoltam, nincs baj, ehhez képest mellen azt éreztem, hogy egyszerűen nem haladok. A gyorsúszásnál pedig akkora hullámokat kaptam, különösen Rogantól, hogy azt sem tudtam, merre vagyok... Nem értem, egyszerűen nem értem... Reggel az egésztestes ruhába ment bele a víz, ezért váltottam biciklinadrágra, de ebbe is belement... Úgy rossz ez, ahogy van..."
Gyurta újabb Európa-rekorddal döntős 100 m mellen
Gyurta Dániel a legjobb idővel, új Európa-csúccsal jutott be a 100 méteres mellúszás pénteki döntőjébe az isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon. Cseh László csak a hetedik lett a 200 m-es vegyesúszásban.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.