Az MTK Budapest védőként és középpályásként is bevethető játékosát eredetileg keddre hívták az MLSZ-székházba, amikor Présinger Ádám és Somodi Bence, továbbá Potoczki Tamás, a Szigetszentmiklós ügyvezetője számolt be vesztegetési kísérletről. Aznap Pintér azt üzente, nem hogy tudott az eseményről.
Az MLSZ tájékoztatása szerint a játékos mindenben maximálisan együttműködött, a kért információkat az üggyel kapcsolatban a testület tudomására hozta. Az MLSZ az ügyben felvett jegyzőkönyvet, ahogy kedden a másik három meghallgatás során is, azonnal továbbította a vizsgálatot lefolytató Nemzeti Nyomozó Iroda részére.
"Az MLSZ múlt keddi feljelentése kapcsán pénteken feljelentés-kiegészítést kért a Nemzeti Nyomozó Iroda" - mondta kedden Helmeczy László, az MLSZ alelnöke. "A mostani meghallgatással ennek tesz eleget az MLSZ, ugyanis az elmondottakról készült jegyzőkönyvet futárral azonnal megküldjük a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékeseinek, akik ezután rendelhetik el a nyomozás megindítását."
Az MLSZ múlt kedden tett büntető feljelentést ismeretlen tettesek ellen. A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek. A lap szerdai számában szólalt meg Présinger Ádám, aki arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok-Adria Kupa-meccs előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.
Bundabotrány: Pintér Ádámot is meghallgatta az MLSZ
Szerdán Pintér Ádám utánpótlás-válogatott labdarúgót is meghallgatta a magyar szövetség megbízásából a Retteghy István vezette ad hoc bizottság a bundabotránnyal kapcsolatban.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.