"A csoportok sorsolását követően Európába utazom, hogy találkozzak néhány játékosommal, és a terveim között szerepel az is, hogy Balotellivel beszélgessek" - mondta a szakember. Balotelli Olaszországban nőtt fel, de ghánai származású, így ott lehetne a tornán, mivel az olasz felnőtt válogatottban még nem lépett pályára.
"A Bologna-Internazionale találkozót fogom majd megnézni, előbbi gárdában ott lesz a csapatkapitányunk, Stephen Appiah, a túloldalon pedig Sulley Muntari és Balotelli. Elégedett vagyok a támadóinkkal, de ki ne akarna egy olyan játékost, mint Balotelli? Fiatal, rendkívül tehetséges, nagy csapatban játszik." - fogalmazott Rajevac.
A mindössze 19 éves Inter-futballista - akit már többször is fegyelmeznie kellett José Mourinho vezetőedzőnek - 2007-ben már bemutatkozhatott volna a ghánai nemzeti csapatban, ám akkor visszautasította a felkérést. Balotelli nemrég az U21-es olasz válogatottal Magyarországon is megfordult, 2-0-s vereséget szenvedtek Győrben Európa-bajnoki selejtezőn.
Balotellit a ghánai válogatottba csábítanák
Milovan Rajevac, a ghánai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt szeretné, ha Mario Balotelli, az Internazionale fiatal játékosa az ő csapatában szerepelne a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.