A klub honlapja szerint a 46 éves portugál tréner 2002-ben, az FC Portóval kezdte a szériát, amellyel 38 otthoni összecsapáson nem kapott ki. Az angol Chelsea-vel 60 csatát vívott meg Londonban úgy, hogy egyet sem vesztett el. Amióta a milánói gárdát irányítja, már 52 veretlen bajnoki és kupatalálkozóval büszkélkedhet a San Siróban.
"A Roma elleni döntetlen után nem igazán vigasztal ez a rekord - mondta Mourinho. - Egy ideje már én tartom ebben a kategóriában a csúcsot, az pedig, hogy ez 151, vagy 149 összecsapást jelent-e, nem változtat semmin."
A szakvezető elégedetlen volt játékosainak teljesítményével, de kritizálta a római futballistákat és a játékvezetőket. A 29 pontos Internazionale 12 fordulót követően az élen áll a Serie A tabelláján, öt ponttal megelőzve a Juventust.
Mourinho saját rekorddal büszkélkedhet
Egyedülálló rekordot állított fel vasárnap José Mourinho, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője: az AS Roma elleni 1-1-es döntetlen volt a szakember sorozatban 150. veretlen hazai mérkőzése.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.