A bírók közül ketten látták jobbnak 116-112-re a brit öklözőt a szombat éjszakai, nürnbergi mérkőzésen, míg a harmadik 114-114-es döntetlenre hozta ki a kevés akciót hozó összecsapást. A cirkálósúlyból feljött Haye, aki harmadik nehézsúlyú csatáját vívta, mozgékonyságával igyekezett megzavarni nála csaknem 30 centivel magasabb és 44 kilóval nehezebb ellenfelét, s ez időnként sikerült is neki. A találkozó előtt beígért kiütéstől ugyan messze állt, de néhány szép kombinációval azért meglehetősen passzív riválisa fölé nőtt.
"A gyorsaságom volt a siker kulcsa, ráadásul erőset ütök - jelentette ki a brit öklöző a mérkőzés után. - Ha nem bokszolnék, amerikaifutballista vagy rögbijátékos lennék." "Ma este egyetlen olyan dolog történt, amire nem számítottam. Egyszerűen olyan volt számomra a mérkőzés, mint egy maraton, és én erre nem álltam készen. Azt hiszem, az utolsó menet volt a döntő, annak is a vége" - értékelt a 213 centis orosz óriás.
Haye az első brit nehézsúlyú világbajnok azóta, hogy Lennox Lewis csaknem hat évvel ezelőtt visszavonult. Új mérlege: 23 győzelem - ebből 21 kiütéssel - és egy vereség. Frissen szerzett címét először John Ruiz ellen kell majd megvédenie. Valujev a második vereségét gyűjtötte be 48 győztesen - 34 alkalommal KO-val - megvívott mérkőzése mellé.
Haye pontozással verte Valujevet
Pontozással legyőzte Nyikolaj Valujevet, a jelenlegi világbajnokot David Haye szombat éjjeli meccsükön, elhódítva tőle a WBA, a Boksz Világtanács nehézsúlyú vb-címét.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.