"Az említett összegnek semmi köze a valósághoz. Nagyon egyszerű a számokkal dobálózni, de nem szabad elfelejteni, hogy a világ a közelmúltban kissé megváltozott" - írta csütörtökön honlapján a maranellói istálló.
A Ferrari - pontot téve a hónapok óta tartó találgatásokra - szerdán jelentette be a kétszeres világbajnok spanyol pilóta leigazolását, hozzátéve, hogy a Renault-tól érkező Alonso három évre kötelezte el magát a csapathoz. Az anyagi részleteket nem árulták el. A 28 éves versenyző a 2007-es vb-győztes finn Kimi Ra:ikkönen helyére érkezik, a másik pilóta 2010-ben a brazil Felipe Massa lesz.
A Ferrari cáfolja Alonso 25 millió eurós fizetését
A Ferrari Forma-1-es istálló cáfolta azokat a spanyol médiaértesüléseket, hogy az újonnan igazolt Fernando Alonso évente 25 millió eurót keres majd a csapatnál.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.