A szombati időmérő edzésen az első rajtkockát a pontversenyben éllovas hazai kedvenc, Valentino Rossi szerezte meg, a spanyol Dani Pedrosa lett a második, és a szintén spanyol Jorge Lorenzo a harmadik. A magyar motoros, aki a pénteki és a szombati szabadedzéseken sem jeleskedett - mindkét alkalommal csak a leggyengébb eredményt jegyezhették a neve mellé - az időmérőn már javított valamicskét, ám ez is kevés volt az előrelépéshez. Talmácsi nem tudott 1:37 perc alá kerülni, ez pedig csak az utolsó rajkockához volt elegendő.
"A főpróba ugyan nem sikerült, de remélem, holnap az előadás már jobb lesz. Jelenleg öt mérnök dolgozik azon, hogy megoldja a felmerült beállítási gondokat" - mondta az MTI-nek Talmácsi. Az élen nagy csata folyt a Doktornak becézett nyolcszoros világbajnok Rossi és két spanyol riválisa, Pedrosa és Lorenzo között. Végül, ahogy ez már lenni szokott, minden idők egyik legkiválóbb motorosa újfent bizonyította, hogy a többiek még vehetnek néhány leckét tőle a sportágból. A legkisebbek, azaz a 125 kcm-esek között a brit Bradley Smith nyerte az időmérőt, a pontversenyben éllovas spanyol Julian Simon végzett a második helyen, és a hazai közönség előtt szereplő Andrea Iannone lett a harmadik.
San Marino: Talmácsi az utolsó helyről rajtol
A MotoGP-ben szereplő Talmácsi Gábor a 17., utolsó helyről rajtolhat a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i Nagydíján, vasárnap.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.