A fővárosi gárda eddigi szakvezetője kedden jelentette be, hogy távozik posztjáról. "Benyújtottam a lemondásomat és a klub elfogadta azt" - szolgált a hivatalos bejelentéssel Spalletti minden további magyarázat nélkül.
Az olasz média szerint a vezetőedző távozása egyenes következménye annak, hogy az AS Roma mind az első, mind a második fordulóbeli bajnoki mérkőzését elveszítette.
Egyes sajtóforrások máris tudni vélik, hogy Spalletti utódja Claudio Ranieri, a Juventus korábbi vezetőedzője lehet, akivel állítólag már tárgyal is a rómaiak vezérkara.
A volt Udinese-tréner Spalletti 2005-ben vette át az AS Románál a szakmai irányítást, csapata 2007-ben és 2008-ban is a második helyen zárt a Serie A-ban, amellett mindkét esztendőben Olasz Kupát nyert együttesével. A legutóbbi bajnoki szezonban azonban a rossz rajt után végül csak a hatodik lett az általa vezetett fővárosi gárda.
Spalletti felállt az AS Roma kispadjáról
A gyenge futballbajnoki nyitány nyomán megvált tisztétől az AS Roma vezetőedzője, Luciano Spalletti.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.