A magyar bajnoknak a korábbiaknál hosszabb, ugyanakkor könnyebb utat kellett bejárnia, amelyből már csak egy lépés megtétele maradt hátra.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a megválasztásakor ígérte, hogy a BL megreformálásával igyekszik a korábbinál komolyabb lehetőségeket biztosítani az elittől eltávolodott, főként kelet-európai kluboknak, melyek számára a selejtező nem sok reménnyel kecsegtetett korábban, mivel rendre igen kiváló élcsapatokkal akadhattak össze a főtáblára kerülésért.
A kvalifikációs sorozat átalakításának lényege, hogy a bajnokként induló csapatok - mint a Debrecen is - és az erősebb bajnokságokból nem első helyezettként érkező csapatok külön ágon vetélkednek a főtábláért. Ez ugyan a korábbiaknál hosszabb, ugyanakkor könnyebb utat jelent, hiszen a hajdúságiaknak az eddigi kettő helyett három párharcot kell(ett) megnyerniük ahhoz, hogy főtáblára kerüljenek, viszont nem találkozhattak Európa 13 legerősebbnek tartott bajnokságának képviselőjével. A Debrecen annak a 13 pontvadászatnak a selejtezőre kényszerülő képviselőit kerülte el, amelyekből a győztes alanyi jogon a főtáblán kezdheti meg a küzdelmet.
Ezzel olyan szituáció nem fordulhatott elő, mint amilyen például 2002-ben, amikor is a Zalaegerszeg a Manchester Uniteddel került szembe a főtáblás szereplésért vívott párharcban.
A bajnokok ágán négy fordulót rendeztek, de a magyar aranyérmes csak a másodikban kapcsolódott be a küzdelembe, melynek végén öt csapat kerül a csoportszakaszba. A nem bajnokok ágán csak a 3. és 4. fordulóban rendeztek-rendeznek párharcokat, s onnan is öt együttes jut főtáblára.
Azok a csapatok, amelyek a BL-selejtező harmadik fordulójában maradtak alul, az Európa Liga utolsó selejtezőkörébe kerültek át, míg a negyedikben elbukók a második számú európai sorozat 48 csapatos főtábláján folytatják szereplésüket. Azaz amennyiben a Debrecen elvesztené negyedik fordulós párharcát a bolgár Levszki Szófiával szemben, az EL csoportkörében játszhatna.
Ha sikerül a Lokinak, abban Platini reformja is benne van
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének átszervezése magyar szempontból kedvező változást hozott, nagyban hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy a Debrecen jelenleg az euromilliókat garantáló - csak a részvételt 7,1 millió euróval honoráló - csoportküzdelmek kapujában áll.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.