"Ezzel az ítélettel nemcsak az MTK nyert, hanem minden utánpótlásnevelő egyesület vagy akadémia Magyarországon - nyilatkozta Domonyai László klubigazgató a honlapon. - Az MTK, mint ahogy a többi akadémia is, rengeteget áldoz az utánpótlásnevelésre. Bebizonyosodott, hogy a nevelő klubokat nem lehet becsapni, a szabályok mindenkire vonatkoznak."
Az MTK azért fordult a svájci illetőségű szervezethez, mert az olasz sztárcsapat még 2006-ban egy máltai klubon keresztül szerződtette le a fiatal futballistát, de a nevelési költséget nem fizette ki. A CAS döntésének indokolásában rámutat arra a tényre, hogy - mivel a máltai klub nem jöhet számításba, mint a játékosból bármilyen módon profitáló egyesület, hiszen ott Filkor Attila összesen hét napot töltött minden eredmény vagy teljesítmény nélkül - megállapítható, az Internazionale az a klub, amely az MTK befektetéséből profitál, így az milánóiaknak kell az MTK-t kompenzálniuk.
Filkor jelenleg az olasz másodosztályú US Sassaulóban szerepel kölcsönjátékosként
Százötvenezer euró jár az MTK-nak Filkor után
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfői ítélete szerint az Internazionale 150 ezer euró (39,75 millió forint) nevelési költségtérítést köteles fizetni az MTK labdarúgócsapatának Filkor Attila képzése után - adta hírül az MTK honlapja.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.