Az öt drukkert a BRFK közlése szerint azért vitték el az egyenruhások, mert közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket tartottak maguknál. A rendőrségi tájékoztatás arra nem tért ki, hogy milyen veszélyes eszközzel akartak bejutni az UTE FC-Steaua Bucuresti mérkőzésre az érintett szurkolók, valamint azt sem, hogy mely csapat szurkolótáborába tartoznak az előállítottak.
Mint ismert, az UTE a múlt héten játszotta első mérkőzését a Steauával a román fővárosban, ahol a helyi szurkolók egy része rendkívül durván provokálta a jelenlévő magyarokat. Emiatt a visszavágó rendezői, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai is komoly előkészületeket tettek a mai mérkőzés biztosítására, hogy lehetőség szerint elejét vegyék a hazai szurkolók esetleges revansának, illetve bármiféle erőszakos cselekménynek.
Újpest-Steaua: veszélyes eszközök miatt állítottak elő öt szurkolót
Eddig már öt szurkolót állítottak elő a rendőrök az esti Újpest-Steaua labdarúgó-mérközés helyszíne közeléből - értesült a HavariaPress.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.