A második körben is érintett Szombathelyi Haladás és Újpest közül - a pénteki, nyoni sorsolás alapján - előbbi a portugál Bragával, utóbbi pedig az albán Flamurtari Vlore és a skót FC Motherwell párharcának győztesével csap össze, amennyiben túljut a svéd Elfsborgon, illetve a román Steaua Bucurestin. A Motherwell csütörtökön 1-0-ra kikapott idegenben, a két magyar csapat ugyanakkor igen kedvezőtlen helyzetből várja a 2. forduló visszavágóit, ugyanis a Haladás Svédországban 3-0-ra, míg az Újpest Bukarestben 2-0-ra maradt alul.
Az első mérkőzéseket július 30-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A Honvéd és a Haladás idegenben kezd, illetve kezdhet, míg az Újpest otthon játszhatná az első felvonást.
A kispestiek a hazai visszavágón zárt kapuk mögött fogadják majd a Fenerbahcét, mivel az európai szövetség egy ilyen találkozóval büntette a klubot a tavalyi, Sturm Graz elleni Intertotó Kupa-találkozón történt rendbontás miatt.
Az isztambuli gárda 26-szor volt bajnok hazájában, legnagyobb nemzetközi sikerét pedig 2007-ben érte el, amikor negyeddöntős volt a Bajnokok Ligájában. Az előző idényben negyedik lett a pontvadászatban, a kupában pedig döntős volt. Tavaly szintén találkozott egy magyar csapattal a nemzetközi porondon, akkor a BL-selejtezőben 7-0-s összesítéssel búcsúztatta az MTK-t.
A sorsoláson ötös csoportokba osztották a csapatokat, így például a Honvéd a Fenerbahce mellett a spanyol Athletic Bilbaót vagy a belga FC Bruges-t, valamint két 2. fordulós párharc továbbjutóját is kaphatta volna. A Haladás lehetséges ellenfelei között a skót Aberdeen számított ismertebbnek, míg az Újpest riválisa az Austria Wien is lehetett volna. A 3. körből továbbjutóknak még egy párharcot kell nyerniük a 48 csapatos főtáblára jutáshoz.
EL-selejtező: a Fenerbahce lesz a Honvéd ellenfele
A kupagyőztes Budapest Honvéd a török Fenerbahce csapatával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.