Ráadásul a negyeddöntős összecsapáson az egri Hegedüs Gábor a mérkőzés harmadik percében súlyos arcsérülést szenvedett. A magyar küldöttség tájékoztatása szerint a játékosnak eltört az arccsontja, és még szerdán megműtik a belgrádi katonai kórházban. A gyógyulása várhatóan három-négy hónapig tart majd.
Magyar szempontból búcsúsorozat volt cselgáncsban és gerelyhajításban is: valamennyi, szerdán érdekelt dzsúdós - Csoknyai László (81 kg), Madarász Tamás (90 kg) és Bősz Anett (70 kg) - érem nélkül fejezte be szereplését. Török Krisztián 70,69 méteres dobással a 16. helyen végzett a gerelyhajítás selejtezőjében, így nem jutott döntőbe.
Műteni kell válogatott vízipólósunkat
Nem sikerült a legjobb négy közé jutnia a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a belgrádi Universiadén, miután a szerdai játéknapon nagy küzdelemben 8-7-es vereséget szenvedett Görögország csapatától.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.