A kajakosként háromszoros olimpiai bajnok szakember - aki ezúttal debütált kapitányként - előzetesen öt sikert remélt úgy, hogy a győzelmek közül kettő születik ötkarikás számban. A mérleg hat arany lett, ezek közül négyet - Kovács Katalin (K-1 500 m), Vajda Attila (C-1 1000 m), a Sáfrán-testvérek (C-2 1000 m), valamint a Kozák Danuta, Szabó Gabriella duó (K-2 500 m) révén - olimpiai távon aratott a csapat.
"A női szakággal maradéktalanul elégedett lehetek, az ő szereplésükhöz nem is kell semmit hozzáfűzni" - utalt Storcz arra, hogy a hölgyek közül senki nem végzett a másodiknál rosszabb helyen, bármelyik számot tekintve. Az 500-as négyessel kapcsolatban megjegyezte, bár ezt az egységet sokan temették az Eb előtt, végül is néhány napos készüléssel hozta ugyanazt az eredményt, mint tavaly Pekingben a Kovács, Kozák, Szabó, Janics Natasa kvartett, annak ellenére, hogy az akkori ezüstérmesek közül most csak utóbbi volt tagja a hajónak.
"A férfi kajakosokkal kapcsolatban ugyanakkor már kettős érzés van bennem - folytatta értékelését. - Egyrészt nagyon örülök annak, hogy a gyengébb olimpiai szereplés után a két páros, Kökényék és Kammererék eredménye megmutatta, igenis ott vagyunk az élmezőnyben. Az ezres négyes ugyan csak ötödik lett, de ilyen rövid idő alatt nem is lehetett sokkal többet várni az egységtől, amely a vb-ig még biztosan javulni fog. Ami viszont egy kicsit csalódás, az a két egyes, Kucsera és Molnár. Rutint kell még szerezniük ebben a számban, de meggyőződésem, hogy mindkettőjüknek van jövője."
A kenusok hasonló dicséretet kaptak a kapitánytól, mint a női kajakosok. Storcz elmondása szerint egyedül a fiatal Széles, Varga duótól várt többet a kilencedik helynél. "Titkon reméltem, hogy dobogóra kerülnek, de nekik is szokniuk kell még a légkört" - tette hozzá. Az Európa-bajnokságot Storcz az augusztusi, kanadai világbajnokság egyik felkészülési állomásának tekintette.
A nem olimpiai számokban két hét múlva újabb válogató következik Szegeden, az ötkarikás számokkal kapcsolatban azonban már csak három nyitott kérdés van a vb-részvételt tekintve. A két négyes (női K-4 500, férfi K-4 1000) és a női K-2 500 m. A válogatási elvek szerint a kapitány kedden nevezi meg azt a két csapathajót, amelyet ő a legjobbnak tart, s ezt hívhatják ki az "önjelölt" egységek. A női kajakpárosoknál az a kérdés, hogy az első válogatón győztes Kovács, Janics duó a vb-n akar-e indulni ebben a számban, mert ha nem, akkor újabb forduló következik a világbajnoki csapatba kerülésért.
Storcz inkább a nőkkel elégedett
Összességében elégedetten értékelte a vasárnap zárult brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokságot Storcz Botond szövetségi kapitány, akinek csapata hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a németországi viadalon.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.