A szervezet jelezte: az atléta ott akar lenni a B próba elemzésekor. A 28 éves Ramzi Marokkóban született, majd 2001-ben költözött Bahreinbe, s Pekingben az ország történetének első olimpiai aranyérmét szerezte meg. Új hazája színeiben a 2004-es fedett vb-n érte első sikerét, második lett 800-on. A futó a 2005-ös világbajnokságon, Helsinkiben duplázott, az 1500 mellett 800-on is a leggyorsabbnak bizonyult, két év múlva, Oszakában a vb-n 1500-on ezüstérmet szerzett.
Amennyiben az ellenpróba megerősíti az első teszt eredményét, Ramzi helyett a második kenyai Asbel Kipruto Kiprop léphet elő aranyérmessé, az új-zélandi Nicholas Willis kaphatja az ezüstöt, s az eredetileg negyedik francia Mehdi Baala a bronzot.
A NOB a lebukott sportolók nevét nem közölte kedden, ugyanis előbb a nemzeti ötkarikás bizottságokat értesítette az esetekről, s az ő feladatuk, hogy nyilvánosságra hozzák a vétkesek nevét. Az AP amerikai hírügynökség kedd esti jelentése szerint a lebukottak között két érmes van: a győztes Rasid mellett szerdán vált biztossá, hogy a férfiak országúti kerékpáros mezőnyversenyében ezüstérmes olasz Davide Rebellin mintája is pozitív lett. A NOB 948 mintát vizsgált meg újra, miután az ötkarikás játékok után sikerült kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ki lehet mutatni a CERA-t is.
Ramzi a doppinggal lebukott aranyérmes olimpikon
Az 1500 méteren aranyérmes futó, Rasid Ramzi az egyik versenyző a hat közül, akinek pozitív lett a doppingtesztje a tavalyi, pekingi játékokon adott minták újraelemzésekor - jelentette be szerdán a Bahreini Olimpiai Bizottság.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.