A Rómában lezajlott eseményen Kemény Dénes olimpiai bajnok együttese mellett az Egyesült Államok pekingi ötkarikás ezüstérmes gárdáját, továbbá a Világliga-első szerb és az Európa-bajnok montenegrói válogatottat emelték ki. Így már csak a második kalapban kaphatott helyet a világbajnoki címvédő horvát, s ugyanitt a vb-bronzérmes spanyol, valamint a vendéglátó olasz csapat is. Ennél fogva juthatott volna innen nehezebb rivális is a legutóbbi, 2007-es világbajnokságon ezüstérmes magyar válogatottnak, mint az amerikai kontinenst képviselő, s e kvartett leggyengébb tagjának számító Kanada. A harcos, de a magyarok által évek óta mindig legyőzött németek sem jelenthetnek gondot, Afrika reprezentánsa pedig leginkább csak az edzőpartner szerepét töltheti be Biros Péterékkel szemben.
Az olimpiai negyedik helyezett magyar női vízilabda-válogatott a korábbi világbajnok, most vb-házigazda olaszokkal, továbbá a kínaiakkal és az üzbégekkel alkot egy csoportot. Az itáliaiakkal nyilvánvalóan nehéz dolguk lesz Petrovics Mátyás kiválasztottjainak, a pekingi olimpián ötödik kínaiak sem ígérkeznek könnyű ellenfélnek, Üzbegisztán legjobbjai viszont nem okozhatnak főfájást.
A csoportokból mindkét nemnél az első helyezett automatikusan kerül tovább a legjobb nyolc közé, míg a fennmaradó négy hely tulajdonosának kilétére a kvartettek második és harmadik helyezettjeinek keresztbejátszásos mérkőzése derít fényt. A negyeddöntőben már párokra osztva, egyenes kieséses rendszerben folytatódik a római vb, amelynek pólós programja július 19-én indul és augusztus 1-jén zárul.
A vb-csoportok összetétele:
férfiak:
A csoport: Dél-afrikai Köztársaság, Kanada, Németország, MAGYARORSZÁG
B csoport: Montenegró, Horvátország, Kína, Brazília
C csoport: Kazahsztán, Szerbia, Ausztrália, Spanyolország
D csoport: Egyesült Államok, Macedónia, Olaszország, Románia
nők:
A csoport: Üzbegisztán, Kína, Olaszország, MAGYARORSZÁG
B csoport: Oroszország, Egyesült Államok, Görögország, Kazahsztán
C csoport: Új-Zéland, Kanada, Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália
D csoport: Németország, Brazília, Spanyolország, Hollandia
Vízilabda: könnyű csoportba sorsolták a Kemény-legénységet
Németország, Kanada és a Dél-afrikai Köztársaság csapata lesz a csoportellenfele a magyar férfi vízilabda-válogatottnak a nyári, római vizes világbajnokságon. A nőknél Magyarország Olaszországgal, Kínával és Üzbegisztánnal került közös négyesbe a pénteki sorsolás eredményeképpen - az olasz szövetség honlapja szerint.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.