"Nagyon elégedett voltam a játékosaimmal, dagadt a mellem a büszkeségtől, amikor láttam, milyen keményen hajtanak. Ennek ellenére két lábbal a földön kell maradnunk, hiszen ez még csak az első mérkőzés volt, a visszavágón mindenképpen lőnünk kell egy vagy két gólt a biztos továbbjutáshoz" - nyilatkozta Guardiola a találkozón.
A spanyol bajnokságban listavezető gránátvörös-kékek már az első félidőben eldöntötték az összecsapást, fantasztikus támadósoruk révén, Lionel Messi két, valamint Samuel Eto'o és Thierry Henry egy-egy góljával már 45 percet követően beállították a végeredményt. A trió már 82 gólt jegyez ebben a szezonban. A Barca mindemellett számos helyzetet dolgozott ki, ráadásul Howard Webb játékvezető egy jogosnak tűnő 11-estől is megfosztotta az együttest.
"Az igaz, hogy nem kellett volna így reagálnom, de teljesen egyértelmű büntető volt" - mondta Guardiola, aki azért kérte számon túlságosan is vehemensen a játékvezető ítéletét, mert az eset után Messi sárga lapot kapott, így ha a müncheni visszavágón is lappal figyelmeztetik, akkor kénytelen lesz kihagyni az elődöntő első mérkőzését.
Jürgen Klinsmann, a bajorok vezetőedzője szerint a párharc el is dőlt, így nekik már csak a Bundesliga megnyerésére kell koncentrálniuk: "Minden gyengeségünk kijött ezen a mérkőzésen, ráadásul a Barcelona fantasztikusan futballozott. Bebizonyosodott, hogy rengeteget kell még dolgoznunk ahhoz, hogy Európa legjobb négy csapata között lehessünk, jelenleg csak a negyeddöntőig tudunk eljutni" - mondta a német edző.
A Bayern egyébként először kapott ki négy góllal az 1992-ben alapított Bajnokok Ligájában. A negyeddöntő első meccsén elszenvedett vereség egyben csúcsbeállítás is, ugyanis a bajor alakulat 50 éves nemzetközi kupatörténelme során legfeljebb négy góllal maradt alul ellenfeleivel szemben, korábban öt alkalommal.
A Bayern legsúlyosabb BL-fiaskói:
1995.04.19.: 2-5 az Ajax Amsterdam ellen
2001.03.06.: 0-3 az Olympique Lyon ellen
2006.03.08.: 1-4 az AC Milan ellen
2009.04.08.: 0-4 az FC Barcelona ellen
A Bayern legsúlyosabb nemzetközi kupavereségei:
1973.03.07.: 0-4 az Ajax Amsterdam ellen, BEK
1977.11.23.: 0-4 az Eintracht Frankfurt ellen, UEFA Kupa
1980.04.22.: 1-5 (hosszabbítás után) az Eintracht Frankfurt ellen, UEFA Kupa
1991.10.22.: 2-6 az FC Köbenhavn ellen, UEFA Kupa
2008.05.01.: 0-4 a Szanktpetyerszburg ellen, UEFA Kupa
2009.04.08.: 0-4 az FC Barcelona ellen, BL
A Bayern megruházása után is óvatos Guardiola
Josep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője természetesen elégedetten nyilatkozott csapata szerdai teljesítményét követően, hiszen tanítványai igazi gálaelőadást tartva 4-0-ra nyertek a Bayern München ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.