A Német Olimpiai Sportszövetség (DOSB) hétfői bejelentése szerint a távolugrókkal foglalkozó Rainer Pottel, valamint Gerhard Böttcher (diszkosz), Maria Ritschel (gerely), Klaus Schneider (súly) és Klaus Baarck (hétpróba) látta el kézjegyével a vallomást, amely az első olyan trénerek esetében, akik még most is a helyi atlétikai szövetség (DLV) kötelékéhez tartoznak.
A szakemberek beismerték, hogy a múltban tiltott szerekkel növelték tanítványaik teljesítőképességét, egyben bűnbánatot gyakoroltak és bocsánatot kértek "áldozataiktól".
"1991 óta ezek az edzők aktívan dolgoznak egy tiszta, doppingmentes környezetben és az azóta eltelt időszakban nem követtek el semmi szabályelleneset" - áll a DOSB és a DLV közös közleményében.
Az egykori NDK-ban államilag irányított doppingolás folyt, az ország sportolói ennek következtében zsákszámra szállították az érmeket a nyári és téli olimpiákról. Az edzők azt mondják: a két Németország 1990-es egyesítése óta semmi közük a tiltott szerekhez. "Nagyon bánt bennünket és rendkívül sajnáljuk, hogy egykori versenyzőinknek károsodhatott az egészsége a doppinghasználat miatt" - fogalmaznak hétfői közleményükben.
A DLV elnöke, Clemens Prokop azt mondta, az öt szakember továbbra is folytathatja a munkát a szövetség égisze alatt.
Németországban a mai napig vizsgálják a keleti és nyugati rész egyesítés előtti doppingtevékenységét, miközben több NDK-s sportolóról hivatalosan is bebizonyosodott, hogy szervezetét károsodás érte a szisztematikus doppingolás miatt, s emiatt már kártérítéseket is fizettek. A becslések szerint az NDK-ban 1972 és 1989 között 8-9 ezer sportolót láttak el rendszeresen tiltott szerekkel. Ebben az időszakban a keletnémetek összesen 384 érmet nyertek az olimpiákon úgy, hogy az 1984-es, Los Angeles-i nyári játékokat bojkottálták.
Német edzők ismerték be NDK-s doppingmúltjukat
Öt, jelenleg is aktív atlétaedző beismerte, hogy az egykori Német Demokratikus Köztársaságban közreműködött a sportolók doppingolásában. Az edzők azt mondják: a két Németország 1990-es egyesítése óta semmi közük a tiltott szerekhez.
Foci-vb 2026
A FIFA elnöke kilóra megvette világot, és már a vébét is kiárusítaná, csak hatalmon maradhasson
Reménytelenül romantikus és szereti a bikaviadalokat a spanyol foci aranykovácsa
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott egy telefonhívással
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.