








Kormánya eleve bukásra volt ítélve, de ez várt volna mindenkire, aki a hatalomátadós rendszerváltás után Magyarország vezetésére vállalkozik. Antall József miniszterelnöki tevékenységének megítélése mindazonáltal máig vitatott. Egyesek szerint az ő megfontoltságára volt szüksége az országnak a békés átmenethez, mások viszont úgy vélik, az ezredfordulóhoz közeledve inkább a múlt felé fordult példákért, mintsem egy korszerű Magyarországot építsen. Akárhogy is legyen, kormányzása idején az ország döntő lépéseket tett azért, hogy a nyugati világhoz közeledjen, ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Kormánya bukását már nem élte meg. Súlyos beteg volt, de a gyógyulás helyett ő vállalt feladatát választotta, a gyilkos kór pedig végzett vele. Éppen 25 éve hunyt el. Rá emlékszünk most képgalériánkkal.









A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.