















A mekkai zarándoklat alatt csütörtökön történt tülekedés halálos áldozatainak száma 717-ra emelkedett az al-Arabíja hírtelevízió jelentése szerint. Körülbelül kétmillió zarándok érkezett az elmúlt napokban a világ minden tájáról Mekkába, és onnan százezrek indultak útnak kedden a várostól öt kilométerre keletre fekvő Mina felé, hogy megkezdjék a hagyományos éves muzulmán zarándoklatot, a háddzsot. A katasztrófát az okozta, hogy a zarándokok egymást taposva pánikszerűen menekülni kezdtek. Sajtójelentések szerint akkor történt a tragédia, amikor a zarándokok az Arafát-hegyről arra a helyre tartottak, ahol az "ördög megkövezésének" rítusával folytatják a háddzsot. Mekka az iszlám legszentebb városa, a vallásalapító Mohamed próféta időszámításunk szerint 570-körüli születésének helyszíne. A hívők a világ minden táján Mekka irányába fordulva imádkoznak. A városközpontban álló nagymecsetben áll a Kába-kő, amely a vallás szerint azt a helyet jelzi, ahol isten vizet fakasztott a sivatagból, hogy megmentse Ábrahám és Hagar fiát, Ismáelt a szomjhaláltól. A zarándoklat egyik fontos részét alkotja a Kába-kő körbejárása. Évente több millió zarándok érkezik Mekkába, a legtöbben az országon kívülről. A csütörtökihez hasonló balesetek nem mennek ritkaságszámba, az eddigi legnagyobb tragédia 1990-ben történt, akkor egy alagútban kitört pánik következtében több mint 1400 ember vesztette életét.
















A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.