




























A Keleti pályaudvaron és környékén besűrűsödtek az események az utóbbi napokban. Vasárnap délelőtt több száz migráns érkezett a pályaudvarhoz, csatlakozva a már ott tartózkodók tömegéhez. A tüntetők Németország segítségét kérték. Hétfő este is kétségbeesett harc folyt azért, hogy minél többen feljussanak az utolsó vonatra, amely München felé indult. Tegnap napközben több vonatot is feltartóztattak az osztrák-magyar határon, végül kisebb-nagyobb veszteglés után minden vonat eljutott a célállomásra. Kedden 9 órától nem indítottak és nem fogadtak vonatot a Keletiben. Kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót, és mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. Nem sokkal 10 óra után megindult a vonatközlekedés a Keletiben, de a menekülteket nem engedték be a pályaudvar csarnokába.





























A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.