



























Zászlófelvonással kezdődött az ünnep, majd elindultak a huszárok, a Múzeumkertben lökdösődéssel próbálták meggyőzni egymást a tüntetők és az ünneplők, megújult az M1, Orbán Viktor pedig beszédet mondott, amiből megtudhattuk, hogy nem az uborka görbülete a lényeg. Délután a Keleti pályaudvarnál kezdtek gyülekezni az ellenzéki tüntetés résztvevői, majd több ezren vonultak a Keleti pályaudvartól az Astoriáig. Bejelentették, hogy 19 kérdéses népszavazást kezdeményeznek az Orbán rendszer meggyengítésére. Ez volt március 15. képekben.




























A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.