
















Negyvenöt évvel ezelőtt lépett először ember a Holdra. Ő volt Neil Armstrong, aki utána a "kis lépés – nagy ugrás"-mondásával szállóigét is adott az emberiségnek. Az Apollo-11 repülés a hasonló nevű program ötödik bevetése volt, résztvevői, Armstrong, Aldrin és Collins pedig olyan hősök, amilyeneket Amerika és a világ se nagyon látott addig.

















A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.