















Hétéves történetében első alkalommal kelt el elővételben az összes jegy a Fishing on Orfű fesztiválra, amelyet június 18. és 21. között rendeznek meg a Baranya megyei községben. Tavaly év végén jelentették be, hogy 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a rendezvény nulladik napjain a Kispál és a Borz koncertezik. Helyzetjelentés képekben, Orfűről.
















A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.