













Vasárnap a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, a Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, és egyúttal Székelyföld területi autonómiáját is követelték. A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt a Székelyek nagy menetelésén. A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.














A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.