Úgy tudni, a kölcsönt az idős nő egyik fia vette fel, aki azóta meghalt. A helyszínen a rendőrök mellett otthonvédők is vannak.






Több mint ötven éve lakik újbudai otthonában az a 93 éves nő, akit szerda délelőtt próbálnak kilakoltatni, mert nem fizették a lakásra felvett hitelt.
Úgy tudni, a kölcsönt az idős nő egyik fia vette fel, aki azóta meghalt. A helyszínen a rendőrök mellett otthonvédők is vannak.






A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.