













Július közepén fogadta ötezredik táborozóját a Bátor Tábor Alapítvány. A 2001-ben még 70 fővel, nyári élményterápiás táborként induló kezdeményezés évről évre sikerrel vette a kihívásokat. A daganatos, hemofíliás és krónikus ízületi gyulladással (JIA) kezelt gyermekek a táborban olyan tevékenységeket próbálhatnak ki, amelyekre betegségük miatt máshol nincs lehetőségük.














A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.