


















Elindítottuk Nagyítás Facebook-oldalunkat, ahol fotógalériáink mellett a fotós világ érdekességeiből válogatnak képszerkesztőink. Kövessenek minket Facebookon is!
A sárkány régen az uralkodók szimbóluma volt Kínában. A holdújév kezdetével a nyúl évéből átléptünk a sárkány évébe, a kínaiak pedig abban reménykednek, hogy ma is maradt még annyi erő a szimbólumban, ami elég szerencsét és kitartást biztosít majd a rohamléptekben gyarapodó lakosságnak.



















Elindítottuk Nagyítás Facebook-oldalunkat, ahol fotógalériáink mellett a fotós világ érdekességeiből válogatnak képszerkesztőink. Kövessenek minket Facebookon is!
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.