










Ha többet szeretnének megtudni a sport hazai hátteréről, olvassák el Tóth Balázssal készített riprtunkat is!
A koreai gyökerekkel rendelkező tekvondó 2000 óta van az olimpiai programban, és kiemelkedő magyar eredmény is született már a sportágban, a sydney-i nyári játékokon (Salim József ötödik helyezése). Azóta ugyan nem tudott felmutatni magyar olimpikont a sportág, most mégis azért érdemel figyelmet, mert jó esély van arra, hogy magyar versenyző is kijusson januárban a londoni olimpiára. Megnéztük hogyan készül Tóth Balázs, a sportág hazai legjobbja, tizenhétszeres magyar bajnok tekvondós.











Ha többet szeretnének megtudni a sport hazai hátteréről, olvassák el Tóth Balázssal készített riprtunkat is!
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.