



















Gdańsk Lengyelország hatodik legnagyobb városa, s egyben legfontosabb kikötője is. A második világháború során a történelmi városmagot nagyrészt elpusztították, de a háború után a Hanza-szövetség korának stílusában újjáépítették. A pártállami időkben felhúzott épületekkel keveredve a város érdekes hangulatot áraszt. A hajógyárból indult útjára a Szolidaritás szakszervezet sztrájkhulláma, mely döntően hozzájárult a lengyel szocializmus bukásához.




















A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.