
















A San Ferminnek, Pamplona város védőszentjének tiszteletére 1591 óta évente megrendezett kilencnapos fiesta egyik fő attrakciója a reggelenkénti bikafuttatás, amelynek során férfiak százai teszik próbára bátorságukat az arénába hajtott állatok előtt Pamplona utcáin. Az Ernest Hemingway amerikai író A Nap is felkel című 1926-os regénye által híressé tett fesztiválra évente több ezer turista érkezik a világ minden tájáról.

















A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.